Ferenc pápa: Ne szóljunk meg másokat

2013-04-11

Szerző: Magyar Kurír

„Ne ítélkezzünk mások felett és ne szóljunk meg másokat, a keresztény ember szelíd és jótékony” – mondta kedd reggeli szentmiséjén a pápa.

A Szentlélek hozza el a békét a keresztény közösségekbe és tanítsa meg tagjait a szelídségre, és arra, hogy elutasítsák mások megszólását. Ezzel a kívánságával zárta Ferenc pápa homíliáját kedd reggel a Szent Márta Ház kápolnájában bemutatott szentmiséjén. A szertartáson a ház alkalmazottjai és a Vatikáni Egészségügyi Alap illetve a Vatikáni Kormányzóság munkatársai vettek részt.

Egy szív és egy lélek voltak a Szentléleknek köszönhetően, akinek a közreműködésével „új életre” születtek. Az egyház kezdetén létrejött első keresztény közösség örök modell a mai keresztény közösség számára – emelte ki a Szentatya. A pápa a Jézus és Nikodémus közötti evangéliumi párbeszédből indult ki, amely nem magyarázza meg azonnal, hogy az ember hogyan születhet újjá. A Szentlélek által új életet kapunk a keresztség szentségében. Ez az élet nem fejlődik automatikusan. Mindent meg kell tennünk, hogy valóban új életté váljon, ami fáradságos út és elsősorban a Szentlélektől illetve attól a képességünktől függ, hogy meg tudunk-e nyílni fuvallatának.

Ez történt az első keresztényekkel. Új életet nyertek, amely abban nyilvánult meg, hogy egy szívvel és egy lélekkel éltek. A kölcsönös szeretetből fakadó érzések egysége, harmóniája jellemezte őket, amelyet ma újra fel kell fedezni. A pápa példaként említette erre a szelídséget a közösségben, amelyet kissé elfelejtett erénynek nevezett. A szelídségnek számos ellensége van – mutatott rá Ferenc pápa. Az első a pletykálás. Amikor valaki másokról pletykál és másokat lehord, amely mindenkivel megtörténik, akkor ez a gonosz kísértése, aki nem akarja, hogy a Szentlélek eljöjjön hozzánk és megadja a békét, a keresztény közösség szelídségét.

Mindenhol vannak küzdelmek: a plébániákon, a családban, a városnegyedben, a barátok között. Ez azonban nem az új élet – figyelmeztetett a pápa. Amikor ugyanis eljön a Szentlélek, új életet nyerünk és szelíddé, jótékonnyá tesz bennünket.

Mint a hit és az élet mestere Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy mi a keresztény ember helyes viselkedésmódja. Először is, ne ítélkezzen senki felett, mert az egyedüli bíró az Úr. Másodszor, hallgasson. Ha mondanivalója van, akkor mondja az érdekelt személyeknek, akik rendezhetik a helyzetet, de ne az egész városnegyednek híresztelje. Ha a Szentlélek kegyelmével sikerül elkerülni a pletykálást, nagy lépést teszünk előre, ami jót tesz mindenkinek – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.
 

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Copyright © Wydawnictwo Agape Sp. z o.o. ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, tel./ fax: 61/ 852 32 82 | tel. 61/ 647 26 86